• 1113 Budapest, Hamzsabégi út 60.
  • Telefon: (70) 332-2400
  • E-mail:ujbudaiallasok@gmail.com

Köszöntő

TISZTELT ÚJBUDAI POLGÁROK!

 

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata 2011 őszén bejelentette az Állásközvetítő Iroda megnyitásának tervét, amikor négy éves szünet után ismét állásbörzének adott otthont az Önkormányzat épülete. A nagy sikert aratott rendezvényen mind az állást keresők, mind a munkahelyet kínáló cégek részéről komoly érdeklődés mutatkozott a kezdeményezés iránt.

Mindez ráerősített arra, hogy az Önkormányzatnak hangsúlyos szerepet kell vállalni a kerületi foglalkoztatási problémák megoldásában. Nem elégedhetünk meg a kormányzati célkitűzések támogatásával, segítenünk kell azokat, saját eszközeink, és szakembereink révén, hogy minél többen kerüljenek vissza a munka világába.

Mára már beigazolódott, hogy a 2012-ben létrehozott Újbuda Prizma Állásközvetítő Iroda országos szinten is egyedülálló kezdeményezés, amely KAPCSOLATOT és LEHETŐSÉGET teremt az újbudai munkaerőpiac szereplői számára. Kapcsolatot a vállalkozók és munkakeresők között és természetesen közvetlen kapcsolatot az önkormányzattal is.

Az iroda munkájának, belefektetett energiájának, tevékenységének köszönhetően, egyre népszerűbbé vált nem csak az álláskeresők körében, hanem a munkáltatók körében is. Tovább növeli a kezdeményezés jelentőségét, hogy a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarával sikerült megállapodni a jövőbeli együttműködésről. Közreműködésükkel a vállalkozók a Budapest, XI., Hamzsabégi út 60. sz. alatti irodában helyben kaphatnak fontos információkat, illetve intézhetik a cégeikkel kapcsolatos ügyeket.

Egyre több és több (kisvállalkozóktól a nagyvállalkozásokig) budapesti munkáltató kéri segítségüket, mint pl. munkaerő közvetítésben, és/vagy álláshirdetés közzétételében.

Összegezve eddigi munkájuk alatt tapasztaltakat és ismerve álláskeresőink sikeres elhelyezkedésének akadályait, nehézségeit, kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy minél több módon tudjanak segítséget nyújtani a mielőbbi munkába állás érdekében. Működésükhöz megfelelő infrastruktúra áll rendelkezésre és a személyi állományuk alkalmas arra, hogy az álláskeresőkkel megfelelően tudjanak szót érteni és segíteni őket.

Álláskeresőinkkel folyamatos, személyes kapcsolatot tart fent az Iroda. Az elmúlt évek során, megismerték álláskeresőink életkori eltérésekből fakadó egyedi problémáit, tanulási szokásait és elképzeléseiket a jövőt illetően.

Figyelve álláskeresőink igényeire, céljuk, hogy az ingyenes tanácsadások mellett olyan szakmai képzéseket biztosítsanak, mellyel a szakmai képzést követően az állást keresők esélyei javuljanak, képzett munkaerőként, sikeresen munkába tudjanak állni. Ugyanígy folyamatosan egyeztetnek munkáltató partnereikkel is, munkaerőigényükkel kapcsolatban. Igényeikhez mérten és az álláskeresőink igényeit összehangoltan igyekeznek olyan szakmai továbbképzéseket biztosítani, mellyel komoly segítséget tudunk nyújtani mind az álláskeresőinknek, mind pedig a munkáltató partnereiknek.

Az iroda célja professzionális hátteret nyújtani az elhelyezkedéshez, képzettségi szinttől, foglalkozástól függetlenül, hiszen munkatársaik tudása, naprakész munkaerőpiac ismerete nagyban segíti a hozzájuk forduló munkavállalók elhelyezkedési esélyeit.

Az iroda innovatív, rugalmas módszerei révén komoly segítség minden munkavállaló és minden munkáltató partner számára.

Dr. László Imre

Újbuda polgármestere

Térkép

Újbuda Prizma Állásközvetítő Iroda

1113 Budapest,
Hamzsabégi út 60.

+36 (70) 332-2400

+36 (70) 332-2400

ujbudaiallasok@gmail.com

Nyitvatartás:

Hétfő 08:00 – 14:00
Kedd 08:00 – 14:00
Szerda 08:00 – 14:00
Csütörtök 08:00 – 14:00
Péntek 08:00 – 14:00
Szombat
Zárva
Vasárnap
Zárva
Gyengénlátó olvasóinknak